A nyári leállásunk előtti utolsó epizódban Frici fejet hajt az Esterhazyak kultúratámogató, településeket felvirágoztató múltja, de elsősorban jelene előtt, mert Kismartonban volt, ahol a kastély, a hozzá tartozó kávézó, a biotermékek boltja, mind-mind csodásan működnek, hívogatóak és modernek. Nóra mosolyogva bólogat erre, mert ő is nagy híve ennek a közegnek, sőt az általa vezetett Esterhazy Vibe podcast egyik beszélgetése pont ezt járja körbe, e dinasztia jelentőségét, hatását, állandó megújulási képességét. Frici Bécsben is volt, egy delikát jazz-bár fantasztikus koncertjén, amit a már 83 éves, de pompásan játszó, brazil Marcos Valle ajándékozott a szerencsés jelenlevőknek.Dühöngeni is tud persze, most azon, hogy vannak, akik nagyobb tömegben, rave ritmusra futnak, mint sport, egy szintén szaladó és közben a pulton nyomkodó DJ után. Naptejek irányába vezetnek a nyári hetek, Nóra egy kis Fabulon design kiállítást is ajánl, illetve városérzést és villódzó neonfeliratokat a Matchmakerben, Vaszary János egy 1930-as festményét kötve egy borítóhoz.  

Tracklist:

The Womack Sisters – Chaffeur

Iceage – The Weak

Marcos Valle – Estrelar

Natalie Imbruglia – Upside Down

Fatoumata Diawara – Mogo

Orkestra Akokan – No Me Voy

The Charlatans – One To Another

Crack Rock – Candy Apple Red

Extra tartalom: Frici Substack oldala, ahol zenékről ír.Regisztrálj, és ha van kedved támogasd a munkásságát:

https://nestaspecial.substack.com/p/1c9398b4-8ed8-4895-91f7-c97888fdb438